Abaliget kiemelkedő látványossága a fél millió évvel ezelőtt kagylós mészkőben keletkezett cseppkőbarlang, mely a Dél-Dunántúl leghosszabb patakos barlangja. Főága 466 m hosszú, oldalágaival együtt mintegy 1 km. A 311 m magas Bodó-hegy lábánál 219 m magasságban nyílik. A főfolyosó átlagosan 3 m magas és 2 m széles. A barlang átlaghőmérséklete 12,6°C. A barlang első leírása 1820-ból való, Kölessy Vince bicsérdi káptalani ispán jelenttette meg élményeit a Tudományos Gyűjteményben, alaprajzot és keresztmetszetet készítve a helyszínről. A régészeti feltárás megkezdése 1899-ben Wosinszky Mór szekszárdi apátplébános, régész nevéhez fűződik. A barlangban bronz- és római kori leleteket találtak. 1906-ban állati csontokból készült eszközöket találtak, mely leletek az őskori ember jelenlétére utalnak. A barlang állatvilága igen gazdag. Egysejtűek, kerekes-, fonalas-, gyűrűsférgek, puhatestűek, rákok, százlábúak, ősrovaror, pókok, halak, kétéltűek és denevérek élnek benne. Itt találtak meg először egy vakrák fajtát, melynek legközelebbi rokonai Franciaország, Spanyolország és a Balkán félsziget barlangjaiban ismeretesek.
A barlangot az 1950-es években a Mecsek Tourist vette át kezelésbe, villamosította, járhatóva tette, betonjárdát és védőkorlátot épített.
A barlang vize táplálja Abaliget két mesterséges tavát, melyeket a látogatók csónakázásra, horgászásra, fürdőzésre használnak. A turistaház, a faházas és sátorozási lehetőséget biztosító kemping, motel, a kiadó nyaralók a pihenni vágyóknak szolgálhatnak szálláslehetőséget. Az elmúlt évtizedekben nyaralóházak épültek Abaliget területén az ún. Pertelek részen, a meredek Akácdombon és a lankásabb Rózsadombon. A telepek kialakulásakor elsősorban a légúti betegségben szenvedők kezdtek itt építkezni, később a pécsiek, komlóiak mellett fővárosiak és alföldiek is vásároltak, illetve építettek nyaralókat.